Jótékonysági szüreti bál Szőlősgyulán

Jótékonysági szüreti bál Szőlősgyulán

13:33 November 2, 2021

Közélet 2485 3 хвилини

Українська

Kevés olyan kárpátaljai magyar ember van, aki ne ismerné Karakas Gyuszika történetét. Az emberek példás összefogásról tesznek tanúbizonyságot a közösségi oldalakon, a hétköznapi életben, különböző akciók, rendezvények bevételeit ajánlják fel a tiszaújlaki kisfiú gyógykezelésére. A gyűjtésben folyamatosan aktívan részt vesz a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) is, amely ezúttal a „Pro Cultura Ugocsa” Jótékonysági Alapítvánnyal és a KMKSZ ISZ Tiszapéterfalvai Kistérségi Szervezetével közösen szervezett jótékonysági szüreti bált Szőlősgyulán.

A bálnak a helyi kultúrház adott otthont. A rendezvény elején a meghívott vendégek köszöntötték az egybegyűlteket. Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke nyitóbeszédében elmondta, örömmel tölti el, hogy ilyen sokan jelen vannak, és nem csupán azért jöttek el, hogy őrizzék a térségre jellemző őszi szüreti hagyományokat és az azt kísérő mulatságokat, hanem hogy a kellemest a hasznossal egybekötve támogassanak egy nemes célt is. Az elnök ezt követően hajnalig tartó szórakozást kívánt az egybegyűltek számára.

A felszólalók sorát Karakas Klára, Gyuszika édesanyja folytatta, aki háláját fejezte ki azért, hogy ilyen sokan állnak mellettük, és támogatják a családot ebben a nehéz helyzetben, ugyanis a család nem tudná önerőből megteremteni a kisfiú kezeléséhez szükséges pénzösszeget. „Önök nélkül nem sikerülne ez a küzdelem” – mondta az édesanya.

Az ünnepi köszöntőket követően kezdetét vette a mulatság: elsőként a Kis Cifra zenekar mutathatta meg tudását, majd a Cifra Banda szórakoztatta a jelenlévőket, de természetesen nem maradhatott el a kötelező táncház sem.

A rendezvényre érkezőknek lehetőségük volt elhelyezni adományaikat az e célból kihelyezett urnákba, valamint a „Pro Cultura Ugocsa” Jótékonysági Alapítványnak köszönhetően tombolasorsolásra is sor került. Az értékes ajándékok mellett pedig licitre bocsátottak egy Gogola Zoltán és egy, a DekorKA kézművesbolt által felajánlott festményt, valamint egy fából faragott különleges házi áldást.

Az est végére összesen 58 210 hrivnya gyűlt össze a jótékonyság jegyében. A szervezők köszönik a részvételt és a jó szándékú adakozók önzetlen segítségét.

(SD/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei