Szlovákiában megint szigorítanak

Szlovákiában megint szigorítanak

14:07 November 4, 2021

Közélet 1808 3 хвилини

Українська

Tovább romlott Szlovákiában járványhelyzet. November 8-tól már a legsúlyosabb járványügyi helyzetet jelölő fekete szín alá sorolódik a legtöbb járás. Harmicnégy járást bordóval, hete pirossal jelölnek. Két magyarlakta járás még továbbra is a legenyhébb fokozatú, narancssárga színnel jelölt éberségi fázisban marad.

A fekete járásokban nem lehet esküvőket, családi vacsorákat és egyéb ünnepségeket szervezni, még a teljesen védett személyeknek sem. Ez a bordó besoroláshoz képest jelentős szigorítás, hiszen ott még 20 beoltott személy részt vehetett efféle rendezvényeken. A fekete járásban az éttermeket is be kell zárni, még az oltottak sem léphetnek be, tehát csakis elvitelre lehet ételt is italt rendelni. A bordó fázisban az oltottak még beülhettek az éttermekbe, igaz, szigorú előírások mellett. A teraszokon lehetett fogadni azokat, akik rendelkeztek negatív teszttel, vagy pedig átestek a fertőzésen, most viszont már erre sem lesz lehetőség. Továbbá be kell zárni a hoteleket és az edzőtermeket is, a bordó járásokban még ezek is nyitva tarthattak.

A diákok ugyan maradnak a helyszíni oktatásnál, viszont az autóiskolák és az egyéb kurzusok nem működhetnek a fekete fázisban.

A sebészeti szájmaszk viselése kint is kötelező. Az FFP2-es típusú szájmaszk szintén visszatért, beltéren kötelező a nagyobb biztonságot nyújtó védőeszköz használata. A lagzik és egyéb ünnepségek pedig szóba sem jöhetnek.

Vladimír Lengvarský egészségügy-miniszter szerint a járvány megfékezését célzó intézkedések szigorítására kerülhet sor hamarosan. Véleménye szerint bár a szlovákiai járványhelyzet egyelőre stabil, közelítenek ahhoz a ponthoz, amikor kénytelenek lesznek keményebb intézkedéseket bevezetni.

A szaktárca vezetője felszólította az embereket, hogy éljenek az oltás lehetőségével, és tartsák be a jelenleg érvényben lévő intézkedéseket.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei