Az ukrán Egészségügyi Minisztérium arról számolt be, hogy a világjárvány miatt csökkent azon gyerekek száma, akik megkapták a BCG védőoltást.
A hírt Jana Terlejeva, a Közegészségügyi Központ tuberkulózis diagnosztizálására és kezelésére szolgáló programjának koordinálásáért felelős osztályának helyettes vezetője közölte egy sajtótájékoztatón.
„A 9 hónap alatt megfigyelhető statisztikák szerint azt látjuk, hogy nem minden gyermek kapott védőoltást a szülészeti osztályon való tartózkodása alatt vagy a hazaérkezés után. A gyakorlatban a lefedettség valahol 58% körül van. Ez kevesebb, mint az előző év ugyanezen időszakában” – mondta el.
Terlejeva felhívta a szülők figyelmét arra, hogy biztosítsák gyermekeik számára a védőoltást.
„A BCG-oltás feltétlenül szükséges, hogy megvédjük a gyermekeket a tuberkulózis generalizált vagy súlyos formáitól, amelyek ilyen kis korban nagyon gyakran súlyos következményekkel járnak, vagy akár halálhoz is vezetnek” – jelentette ki.