A Föld első kontinensei a korábban véltnél 700 millió évvel korábban emelkedtek ki az óceánból

A Föld első kontinensei a korábban véltnél 700 millió évvel korábban emelkedtek ki az óceánból

22:30 November 10, 2021

Közélet 2303 3 хвилини

Українська

A Föld első kontinensei a korábban véltnél 700 millió évvel korábban emelkedtek ki az óceánból – állapították meg ősi kőzetek vizsgálatával.

Kelet-Indiából származó üledékes kőzet elemzésével jutottak erre az eredményre kutatók, akik úgy vélik, felfedezésük magyarázatot ad a légköri oxigén szintjének emelkedésére és a gleccserek kialakulására a Föld történetének ezen időszakában – írja a The Guardian. A Kolkata közelében lévő Szinghbhum kerületből származó kőzetek alapján az első stabil kontinensek, a kratonok 3,3-3,2 milliárd évvel ezelőtt kezdtek el tengerszint fölé emelkedni.

Az ausztráliai Monash Egyetem kutatója, Priyadarshi Chowdhury, az eredményeket bemutató tanulmány vezető szerzője elmondta, munkatársaival észrevették, hogy a kőzetnek szárazföldön kellett formálódnia, mert fodrozódó jelek láthatóak rajta, hasonlóak ahhoz, ahogyan a szél és a hullámok nyomot hagynak a homokos partokon. „Rájöttünk, hogy ezek ősi folyami kőzetek voltak, amelyek folyókban és torkolatokban formálódtak” – mondta Chowdhury. A szakember szerint az első kontinensek valószínűleg a lemeztektonika létezése előtt formálódtak. A lemeztektonika a földtömegek emelkedését hajtó legfőbb erő napjainkban. „Ma a lemeztektonika kontrollálja az emelkedést. Amikor két kontinentális lemez összeütközik, kialakul a Himalája, az Alpok. Három milliárd éve ez nem így volt” – mondta Chowdhury.

A tudósok elmélete szerint a korai kontinensek 300-400 millió évnyi folyamatos vulkáni aktivitást követően emelkedtek ki a globális óceánból. A Szinghbhum-kraton az idők során felhalmozódott lávából jöhetett létre, a mintegy 50 kilométer mélyre nyúló kéreg megvastagodott, majd úszni kezdett a vízen, mint a jéghegyek.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei