karpat.in.ua

Megkezdődött a karneváli szezon Németországban

Németországban november 11-én 11 óra 11 perckor megkezdődött a hagyományos farsangi szezon.

Hiába a minden eddiginél több új fertőzött, az idei karnevált már engedélyezte a német kormány a magas oltakozási kedvre hivatkozva. A karneválon is csak azok vehetnek rész, akik az oltás összes kötelező dózisát megkapták, a résztvevőket szigorúan ellenőrzik a szervezők.

„Jó, hogy még a koronavírus idején is lehet bulizni. Ilyen szigorú ellenőrzések mellett itt biztonságban vagyunk” – mondta az egyik résztvevő.

„Németországban egyébként minden eddiginél több, ötvenezer koronavírusos fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt. Egy hete ez a szám még csak 33 ezer volt. A német alkancellár szerint szigorúbb megelőző intézkedésekre lenne szükség” – írja az ATV.

„Továbbra is óvatosnak kell lennünk. Érvényesíteni kell például a kötelező szájmaszk-viseletet a tömegközlekedésben és nyilvános eseményeken. Megfelelő távolságot kell tartani egymástól, be kell tartani a higiénés szabályokat” – mondta a leendő kancellár, Olaf Scholz.

(168ora.hu)