Kiderült, milyen külsőt kaphat az Apple villanyautója

Kiderült, milyen külsőt kaphat az Apple villanyautója

21:02 November 14, 2021

Közélet 1393 2 хвилини

Már régóta rebesgetik, hogy a cupertinói techóriás az elkövetkező években előállhat saját fejlesztésű elektromos autójával, a dizájnelemek egy része pedig idejekorán kiszivárgott.

A Digital Trends portál összeszedte az Apple által benyújtott szabadalmakat az ominózus villanyautó kapcsán, majd renderfotókat és háromdimenziós modellt készített a nem mindennapi járműről, ami egészen pazar külsőt kaphat.

Az Apple Car az előzetes pletykák szerint 2024-ben gurulhat le a gyártósorról, előtte pedig Tim Cookék egy nagyszabású show keretében leplezhetik le a prototípusát, amellyel a Tesla vetélytársaként hódíthatják majd meg a piacot.

A cupertinóiak idén megállapodást kötöttek az elektromos járművek gyártásával és az akkumulátorok javításával és előállításával foglalkozó Fiskerrel, melynek révén állítólag a Foxconn üzemeiben szerelhetik össze a szükséges alkatrészeket.

A renderfotók természetesen nem tükrözik a valóságot, minden egyes kép arra a 3D-s modellre épül, amit a szivárogtatások alapján sikerült összegyűjteni, ezen felül még rengeteg bizonytalanságot tartalmaz, amiket saját fantáziával pótoltak ki.

Mindenesetre ha valóban így nézne ki a forradalmi Apple Car, akkor Elon Muskék bizony bajban lehetnek, hiszen a cupertinóiak népszerűségéből kiindulva elképzelhető, méltó riválist kaphatnak, és arra folyamodhatnak, hogy árcsökkentéssel csábítsák majd el a konkurenciától a leendő vásárlókat.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei