A számítástechnika egyik legnagyobb áttörését hozhatja el az IBM új fejlesztése

A számítástechnika egyik legnagyobb áttörését hozhatja el az IBM új fejlesztése

21:55 November 16, 2021

Közélet 1130 4 хвилини

Az IBM hétfői nyilatkozata szerint sikerült megduplázni a kvantumprocesszorokban található qubitek számát, amivel elérhető közelségbe került az úgynevezett kvantumfölény megvalósítása. Ha ezt sikerülne elérni, akkor meg lehetne haladni a számítástechnika jelenleg elképzelhető teljesítményének határait – írta meg a protocol.

Az IBM Eagle-nek nevezte azt az új kvantumprocesszort, ami már 127 qubittel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy sikerült megduplázni a kvantumszámítógépekben található qubitek számát. Ilyen gépeket eddig csak a Google, a Honeywell és kínai kutatók építettek.

A quibit egy mértékegység, ami a kvantum számítógépek méretét mutatja. A qubit kvantuminformációt tartalmaz, amely egyszerre vehet fel 1 és 0 értéket. Ezt a helyzetet szuperpozíciónak hívjuk, a hagyományos processzorok erre nem képesek, azok bitjei kizárólag 1 vagy 0 értéket vehetnek fel.

A hagyományos processzorok teljesítményét csak nagyon lassan lehet növelni, a kvantumprocesszorok teljesítménye viszont minden egyes új qubit hozzáadásával a kétszeresére nő. Az IBM egy olyan tervezési folyamatot hozott létre, aminek során a különböző komponenseknek külön rétegeket építenek. A többrétegű modellel a mérnökök komoly eredményeket érhetnek majd el a feldolgozási sebesség növelése terén.

Az IBM szerint az új processzorral olyan rendszereket lehet majd létrehozni, amik bizonyos feladatok elvégzésében sokkal jobb teljesítményre lesznek képesek, mint a hagyományos számítógépek. A qubitek száma mellett azonban más tényezők is befolyásolják a processzorok teljesítményét, ilyen például a kvantum-térfogat.

Az IBM egy 433 qubites processzor kiadását tervezi 2022-ben, és egy 1121 qubites processzorét a következő évben. Utóbbival – a cég állítása szerint – már elérhető lesz az úgynevezett kvantumfölény, ami a hagyományos számítástechnika teljesítményhatárainak meghaladását jelenteni. Ez akkor teljesül majd, ha a kvantumszámítógép megold egy olyan problémát, amire egy hagyományos számítógép képtelen lenne.

A Google egyébként korábban azt állította, hogy sikerült elérnie a kvantumfölényt, azzal hogy az egyik kvantumszámítógépük 3 perc 20 másodperc alatt megoldott egy olyan feladatot, amihez a világ legerősebb szuperszámítógépének, az IBM által gyártott Summitnak – a Google állításai szerint – 10 000 évre volt szüksége. Az IBM később azzal cáfolt a kijelentést, hogy a Summitnak mindössze 2,5 napba telt ugyanezt a problémát megoldania. Percek és napok között pedig nem beszélhetünk igazi paradigmaváltásról.

Forrás: Portfolio

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei