Négy hónapja várták a fizetésüket Afganisztánban

Négy hónapja várták a fizetésüket Afganisztánban

21:07 November 20, 2021

Közélet 2627 4 хвилини

Українська

Négy hónap után, újra kapnak fizetést az afgán közalkalmazottak, akik a tálibok augusztusi hatalomátvétele óta nem jutottak hozzá bérükhöz – derül ki a tálib kormány szombati bejelentéséből.

„Ma megkezdjük a bérek kifizetését” – jelentette be a kabuli pénzügyminisztérium szóvivője, Ahmad Váli Hakmal a szombati sajtótájékoztatóján Kabulban. Hakmal elmondta, hogy az elmaradt háromhavi bért maradéktalanul kiutalják az állami alkalmazottaknak, azok pedig, akik a hatalomátvételt megelőző hónapban sem kapták meg a fizetésüket az előző kormánytól, azt az egyhavi pénzt is megkapják.

A pénzükhöz jutó állami alkalmazottak azonban nem férhetnek hozzá azonnal a teljes összeghez, mert a pénzfelvétel korlátozott, bankonként csak heti 200–400 dollárnak megfelelő összeget tudnak az emberek felvenni.

„A bankrendszer nem bénult meg, csak egy kis időre van szüksége, hogy ismét normálisan működni tudjon” – magyarázta a pénzügyminisztérium szóvivője a sajtótájékoztatón. Hakmal arra is kitért, hogy a nyugdíjak folyósítását is hamarosan újraindítják, amint a kormányzati informatikai rendszert sikerül ismét működésbe helyezni.

A pénzügyi rendszert érintő korlátozások a tálibok visszatérése óta érvényben vannak, mert az ország a hatalomátvételt követően súlyos pénzszűkébe került. Washington az afgán központi bank 9,5 milliárd dollárját zárolta, az afgán költségvetés háromnegyedét finanszírozó nemzetközi segélyek pedig leálltak.

Ebből fakadóan a világ egyik legszegényebb országának számító Afganisztán gazdasága összeomlott, a helyi pénz, az afgani leértékelődött, az államnak pedig nem állt rendelkezésére elég pénz.

Meradzs Mohammed Meradzs, a kabuli pénzügyminisztérium egyik igazgatója azt magyarázta, hogy a kormánynak az elmúlt időszakban befolyt 26 milliárd afgani vám- és adóbevételből tudja finanszírozni a béreket. Meradzs szerint a gazdaság teljesítménye mindössze 20-25 százaléka a korábbinak, de jobb hatékonysággal szedik be az állami bevételeket, mint a korábbi kormány, amelyet átitatott a korrupció. Meradzs azt is tudatta, hogy intézményesítik a zakátot, vagyis az iszlám adakozást, és a befolyó összegből segítik majd a legszegényebbeket és az árván maradtakat.

A tálibok azt kérik a nemzetközi közösségtől, hogy oldják fel az őket érintő szankciókat, és indítsák újra a nemzetközi segélyezést, hogy elkerülhető legyen az éhínség kialakulása. Az ENSZ adatai szerint a 39 millió lakosú Afganisztánban az emberek felének nem lesz elegendő élelme a télen, és az országot humanitárius válság fenyegeti.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei