Elárverezteti a vámon lefoglalt közel 500 vibrátort az Igazságügyi Minisztérium

Elárverezteti a vámon lefoglalt közel 500 vibrátort az Igazságügyi Minisztérium

21:51 November 20, 2021

Közélet 7049 2 хвилини

Українська

Elektronikus árverésen vagy rögzített áron adja el az Igazságügyi Minisztérium a kijevi Szolomjanszki Bíróság által az állam javára idén augusztus 27-én lefoglalt 475 vibrátort, amelyeket jelenleg a kijevi vámhivatal raktárában tárolnak – adta hírül szombaton a strana.news hírportál a tárca közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint a hüvelystimulátorokat, amennyiben nem agyonhasználtak vagy károsodottak, nem semmisítik meg és nem dolgozzák fel, hanem az állami vagyonkezelési rendnek megfelelően járnak el velük. Az állam a lefoglalt férfipótló és leszbikus pároknak külön gyártott eszközöket elektronikus árverésen vagy rögzített áron értékesíti a közjó érdekében. Az aukció lebonyolítására bizottságot hoznak létre az adóhivatal és az állami végrehajtó szolgálat képviselőiből. A testület a döntését szavazással hozza meg, amit az illetékes állami végrehajtó szolgálat vezetője hagy jóvá.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán vámhatóság idén augusztusban törvénysértésen érte az egyik importőrt, aki masszírozó készülékeknek álcázva próbált becsempészni az országba mintegy félezer női orgazmuskeltő vibrátort. A kijevi Szolomjanszki Bíróság az állam javára lefoglalta a Сharming Smile Satisfyer, Petting Hippo Satisfyer, Yummy Sunshine Satisfyer márkájú szexuális kéjeszközöket, amelyeknek a vámértéke 635 462 hrivnya.

(vb/strana.news)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei