karpat.in.ua

A héten engedélyezheti az EMA a 12 év alatti gyermekek oltását

Jens Spahn, német egészségügyi miniszter közegészségügyi vezetőkkel és járványügyi szakértőkkel együtt az oltóanyag-ellátásról tartott rendkívüli tájékoztatóján elmondta, hogy az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még a héten engedélyezheti az 5-11 éves korosztálynak a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett vakcina használatát.

Mint mondta, az EU, és így Németország is, december 20-án kaphatja meg az első szállítmányokat. Az engedélyezés és a szállítás közötti viszonylag hosszú időre azért van szükség, mert az oltóanyag ugyan nem más, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de az adagolás alacsonyabb  – 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis -, ezért máshogyan kell megtölteni a szérumot tartalmazó ampullákat – fejtette ki a miniszter.

Hozzátette, hogy az első szállítmányokkal 2,4 millió adag érkezik, így a 4,5 millió oltható kisgyermek nagy részének hamar be lehet adni az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) ellen védő vakcinát. Újabb szállítmányok 2022 első hónapjaiban várhatók – mondta a miniszter.

Leif Erik Sander, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének oltóanyagokkal foglalkozó kutatócsoportjának vezetője kiemelte, hogy mindenkinek be kell oltatnia magát. A védettség megszerzése fertőzés révén „nem alternatíva”, mert túlterhelheti az egészségügyi ellátórendszert – mondta a szakember.

(kitekinto.hu)