karpat.in.ua

Florida: Büntetés a korai karácsonyi fényekért

Túl hamar tette ki a karácsonyi fényeket egy floridai család, s emiatt bajba került – jelentette az AP. A Moffa család egy díszítésekkel foglalkozó céget bízott meg azzal, hogy november 6-án feldíszítsék Tampában lévő házukat.

Néhány nappal később levél érkezett a környék lakóközösségétől, hogy amennyiben nem szerelik le azokat, naponta száz és ezer dollár (30 ezer és 300 ezer forint) közötti bírságot kell fizetniük.   

A lakóközösség ügyvédje elmondta, hogy a szabályok szerint hálaadás, vagyis november negyedik csütörtöke előtt nem szabad felszerelni a dekorációt. A család felajánlotta, hogy addig nem kapcsolják fel a fényeket, de a közösség nem volt együttműködő.

A családfő elmondta, nem fogja leszereltetni a díszkivilágítást.

„A cégnek csak ez a nap volt jó, én pedig nem tudok felmászni a tetőre” – mondta, hozzátéve, hogy nem tudott róla, hogy szabályellenes, amit csinálnak. 

(Index)