karpat.in.ua

Húsz év kutatást követően embereken is elkezdik vizsgálni az Alzheimer-kór elleni orrsprayt

A bostoni Brigham and Women’s Hospital hamarosan megkezdi az Alzheimer-kór megelőzésére, illetve a betegség lassítására fejlesztett nazális vakcinája első fázisú klinikai, azaz emberes vizsgálatát – írta meg az Interesting Engineering.

Ez az első alkalom, hogy egy orrba juttatható vakcinával próbálkoznak a betegség ellen, amely csak az Egyesült Államokban több mint hatmillió embert érint.

A betegség tünetei – melyek leggyakoribbja a memóriazavar – általában a 60-as éveikben járó embereknél jelentkeznek. A gyógymód keresése évtizedek óta folyik, a legtöbb ilyen beavatkozás azonban a tünetek súlyosságának csökkentését célozza. A kipróbálás előtt álló vakcina ezen kíván változtatni.

A kutatók úgy vélik, hogy az Alzheimer-kór kialakulásában a szervezet immunsejtjei is szerepet játszhatnak. A vakcina egy Protollin nevű gyógyszert tartalmaz, mely stimulálja az immunrendszert.

A kísérletben tizenhat, 60 és 85 év közötti páciens vesz részt, akiknél a betegség tüneteket mutató, de korai stádiumát diagnosztizálták. A vizsgálat résztvevői két adag vakcinát kapnak majd, egy hét különbséggel. A kutatás fő célja annak megállapítása, hogy a vakcina elég biztonságos-e, és hogy kiderüljön, a tervezett dózisokra miként reagál a szervezet.

A kórház a készítményt húsz évnyi kutatómunka után kezdi tesztelni embereken.

(hvg.hu)