A vakcinák mindössze 40%-kal csökkentik a Delta-törzs terjedését

A vakcinák mindössze 40%-kal csökkentik a Delta-törzs terjedését

19:24 November 26, 2021

Közélet 2113 2 хвилини

Українська

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az oltások csak 40%-kal csökkentik a Delta-törzs terjedésének kockázatát, ezért komolyabban kell venni a karanténkorlátozásokat. A hírt a France24 közölte – írja az Ukrinform.

A szervezet főigazgatója, Tedrosz Gebrejeszusz elmondta, hogy sok beoltott ember tévesen azt hiszi, hogy biztonságban van, és nem kell betartania semmilyen korlátozást.

„A vakcinák életet mentenek, de nem akadályozzák meg a vírus terjedését. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a Delta-törzs előtt a vakcinák körülbelül 60%-kal csökkentették a vírus átvitelének valószínűségét. A Delta megjelenése után ez a szám 40%-ra csökkent” – közölte.

A WHO vezetője azt is hozzátette, hogy az oltások csökkentik a halálozás és a súlyos megbetegedések kockázatát, de az oltás után továbbra is fennáll a fertőzés és mások megfertőzésének veszélye. Ezt azt jelenti, hogy továbbra maszkot kell viselni, be kell tartani a távolságot, valamint kerülni kell a tömeges rendezvényeket.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei