Egyre több a mikroműanyag a Tiszában, a legtöbbjük 1000 évig sem bomlik le

Egyre több a mikroműanyag a Tiszában, a legtöbbjük 1000 évig sem bomlik le

22:02 November 29, 2021

Közélet 1676 3 хвилини

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szerint a mikroműanyagok a szennyvízzel kerülnek a folyókba.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű – közölte a felsőoktatási intézmény.

A közlemény szerint, amelyet az MTI is idézett, a 0,05 és 5 milliméter közötti méretű mikroműanyagok egy része kozmetikai szerekből származik, legtöbbjük azonban nagyobb darabok lemorzsolódásával jön létre fizikai hatás következtében.

Ilyen hatás például a mosás is, amely során a műszálas ruhákból egy-egy alkalommal akár 70 ezer apró szemcse is bekerülhet a szennyvízbe, majd onnan a folyókba.

A SZTE kutatói harmadik éve vizsgálják – egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozásával zajló projekt keretében – a Tisza mikroműanyag-szennyezettségét a forrástól egészen a torkolatig. Évente mérik, mennyi mikroműanyag rakódott le az üledékben.

Az Európai Űrügynökség (ESA) műholdja, a Sentinel-2 ötnaponta készített felvételei alapján arra is következtetnek, milyen a víz lebegtetett hordaléktartalma, és ennek mekkora részét teszik ki a mikroműanyagok. A vizsgálatok szerint egyre több a mikroműanyag a Tiszában, és változik a szennyezés eloszlása is. Ennek egyik oka az, hogy a Felső-Tisza mentén a települések egy részén nem megoldott a szennyvíztisztítás, vagy csak az elmúlt négy-öt évben készült el a tisztító. Az elmúlt több évtizedben – amióta műszálas ruhák léteznek – a szennyvízzel a műanyagok a folyóba kerültek, és ott is maradnak, 500-1000 évig nem bomlanak le.

Az SZTE kutatói a tervek szerint tovább vizsgálják a Tisza és esetleg más folyók mikroműanyag-szennyezettségét, arra is választ keresve, hogy az árvizek miként szállítják tovább a szennyezést, és hol rakják azt le. A szakemberek arra is kíváncsiak, mennyi műanyag van a szennyvízben, a szennyvíziszapban, és milyen veszélyt jelenthet az iszap mezőgazdasági parcellákra történő kihelyezése a talajra – áll a közleményben.

Forrás: hvg.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei