Szalókán és Ungtarnócon tartott táncházat a Csipkés együttes

Szalókán és Ungtarnócon tartott táncházat a Csipkés együttes

09:15 November 30, 2021

Közélet 514 4 хвилини

Українська

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében a szalókai és az ungtarnóci református parókián tartott nagyon jó hangulatú táncházat a Csipkés együttes. Az esemény nagy élményt jelentett mindkét településen a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt.

Szalókán advent első vasárnapján Halászné Kovács Mária, a KMKSZ Szalókai Alapszervezetének elnöke köszöntésként Aranyosi Ervin Advent előtt című versét olvasta fel. Molnár István prímás pedig bemutatta a hét éve alakult együttest, amelyben az Ung-vidék, Ungvár, Császlóc, Gálocs, Téglás, Nagydobrony és Bakos szülöttei képviseltetik magukat. Céljuk, hogy tovább éltessék a magyar népzenét és táncot, mert szerintük a magyar nemzet nagyon mély gyökerekkel rendelkezik, amelyhez fiataljainknak is ragaszkodniuk kell – hangsúlyozta Molnár István.

Majd rövid bemutatkozó koncert után elkezdődött a gyerekek számára néptáncoktatás. A táncokat a szalókai kötődésű Ráti Tamás és felesége, Ivett mutatta be a gyerekeknek, a zenekar pedig főleg hazai zenét – szatmárit, nagydobronyit, viskit – húzott. A táncoktatás hamar jó hangulatú mulatsággá alakult át, hisz az idősebbek, nagyszülők és szülők az együttes tagjaival és Péter Kitti énekessel együtt énekelték vérpezsdítő népdalainkat.

A gyorsan eltelt délután végén bemutatkozott a zenekar, Molnár István prímás mellett a brácsás, id. Bernáth Ferenc kiváló népzenész, aki évtizedekig a téglási kultúrházat vezette, illetve számos zenekar oszlopos tagja volt, a nagybőgős, Juhász József, a kereknyei művészeti iskola igazgatója, gitár- és nagybőgőtanár, harmonikás, Orbán József, és a cimbalmos Lénárt Sándor, az Ungvári Kulturális Szakközépiskola elismert cimbalomoktatója, egyetemi tanár.

A jó hangulatú mulatság végén Molnár István prímás kijelentette: „Ez a muzsika nem ér semmit mulatók nélkül. Szerencse, hogy van, aki játsszon, és még van kinek. Nagyon széppé varázsoltuk közösen ezt a délutánt.”

Végezetül a zenekar és a szalókaiak megállapodtak abban, hogy a mostani táncháznak hamarosan lesz folytatása Szalókán.

Ungtarnócon ugyancsak a református parókia épületében gyűltek össze táncházra fiatalok és idősebbek. Kovács Beáta, a KMKSZ Ungtarnóci Alapszervezetének elnöke és Héder János helyi református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője köszöntötte a Csipkés együttes tagjait, valamint a tarnóciakat, akikhez néhányan a közeli Sislócról is csatlakoztak. A táncház Ungtarnócon is nagyon jó hangulatú volt, több generáció közösen szórakozott, miközben a fiatalok magukba szívhatták magyar népi kultúránk értékeit, népzenei és néptánchagyományainkat.

Molnár István tudósítónknak elmondta, hogy népi kultúránk átörökítése, oktatása céljából hamarosan létrehoznak Ung-vidéken is egy Tulipán Tanodát, melyet nagyrészt a Csipkés együttesre alapoznak. A tanoda a Szürtei kistérség területén nyitja majd meg kapuit.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei