A WHO vezető tudósa óvatosabban fogalmaz az omikron-variánsról

A WHO vezető tudósa óvatosabban fogalmaz az omikron-variánsról

17:20 December 4, 2021

Közélet 1706 2 хвилини

A WHO vezető tudósa egy pénteki nyilatkozatban arra szólította fel a világ országait, hogy ne keltsenek felesleges pánikot az omikron-variáns miatt. Elmondta, hogy – megfelelő bizonyítékok híján – a vakcinák módosításáról is túl korai még beszélni.

A WHO vezető tudósa, Soumya Swaminathan szerint egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy az omikron válik-e majd a domináns variánssá. A szupervariánst a világ összes földrészén felfedezték már, a legtöbb ország pedig szigorított a beutazási korlátozásain. Swaminathan szerint az új szupervariáns nagyon fertőző, Dél-Afrikában például naponta kétszereződnek meg az esetszámok.

A tudós ennek ellenére nyugalomra int mindenkit. Elmondta, hogy az omikronnak sokkal fertőzőbbnek kell lennie a deltánál, ami jelenleg a fertőzések 99 százalékáért felel, hogy dominánssá váljon. Ezt pedig egyelőre még lehetetlen megjósolni.

A WHO szakemberei egyöntetűen azon az állásponton vannak, hogy egyelőre még semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy módosítani kellene a vakcinákat az omikron miatt. A súlyos megbetegedés ellen pedig a mutációk ellenére is védenek a vakcinák.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei