Barátnője miatt lemondott Párizs érseke, Michel Aupetit

Barátnője miatt lemondott Párizs érseke, Michel Aupetit

16:17 December 5, 2021

Közélet 2259 3 хвилини

Villámgyorsan elfogadta Ferenc pápa Michel Aupetit érsek lemondását. Párizs érseke tagadja, hogy állandó barátnője lenne, de „a gyanakvásnak ebben a légkörében” nem tud tovább szolgálni.

A pápa gyors döntése azt mutatja, hogy nem most hallott először azokról a pletykákról, amelyek szerint Párizs érsekének barátnője van – írja a Le Monde. November végén a Le Point című hetilap foglalkozott Aupetit érsek magánéletével. Mint kiderült már 2017-ben, amikor a pápa magasabb tisztségbe nevezte volna ki, névtelen feljelentések érkeztek, amelyek szerint Aupetit fővikárius szeretőt tart. Michel Aupetit, aki nem kapta meg a bíborosi kalapot, noha ez eddig kijárt elődeinek, nem tagadta, hogy kapcsolatban áll a szóbanforgó hölggyel, de azt állította, hogy „viszonyuk nem intim jellegű”. A főpap a Le Point-ban így nyilatkozott: „elismerem, hogy viselkedésem a hölggyel kapcsolatban kétértelműnek tűnhet, és sokan úgy értelmezhetik, hogy az intim, szexuális jellegű volt, de ezt az állítást visszautasítom.” A 70 éves főpap azt is elmondta a hetilapnak, hogy „már megszakította ezt a kapcsolatot, és erről a hölgyet is értesítette”.

Csak 44 éves korában lett pap

Michel Aupetit 11 éven keresztül orvosként dolgozott a párizsi agglomerációban, és csak későn, 44 éves korában szentelte pappá Lustiger bíboros, Párizs akkori érseke. „Későn adott nekem isten randevút” – fogalmazta meg pályafutását az orvosból lett pap, aki viszonylag gyors karriert futott be a katolikus egyházban. „Szegény vidéki plébános akartam lenni” – nyilatkozta Aupetit, akit 2013-ban neveztek ki segédpüspökké, és négy évvel később már a francia főváros érseke lett. A Notre Dame leégését neki kellett menedzselnie, és már ekkor kiderült: nem igazán hatékony ebben a tisztségben. Munkatársai folyamatosan panaszkodtak rá szigorúsága és dühkitörései miatt.

Azért sem volt népszerű, mert az etikai vitákban a legszigorúbb álláspontot képviselte az abortusszal vagy a melegházassággal kapcsolatban. Ezért is melegítették fel bírálói a korábbi pletykákat arról, hogy szeretője van Párizs érsekének.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei