Vakcinafejlesztő: a következő járvány még a COVID-nál is halálosabb lehet

Vakcinafejlesztő: a következő járvány még a COVID-nál is halálosabb lehet

20:02 December 7, 2021

Közélet 636 2 хвилини

Sarah Gilbert, az AstraZeneca vakcina egyik társfejlesztője figyelmeztetett, hogy amennyiben nem tanuljuk meg a leckéket a mostani járványból, a következő pandémia sokkal halálosabb lehet, mint a COVID-19 – idézte a Reuters.

A koronavírus-járvány már 5.26 millió áldozatot követelt világszerte, valamint több ezer milliárd dolláros kárt okozott a világgazdaságnak, minden túlzás nélkül örökre megváltoztatta mindenki életét. Ennél azonban még rosszabb is lehet Gilbert szerint:

„Az igazság az, hogy a következő még rosszabb lehet, sokkal fertőzőbb, sokkal halálosabb, vagy mindkettő. Ez nem az utolsó alkalom, hogy egy vírus az életünket és a megélhetésünket fenyegeti”

Az Oxfordi Egyetem vakcinológusa és az AstraZeneca-vakcina társfejlesztője szerint muszáj felkészülni a következő járványra, alkalmazni azokat az eredményeket, amelyeket elértünk és nem szabad hagyni, hogy ezek elvesszenek.

A szakértők szerint egyébként a járvány elleni küzdelemmel jelenleg az a nagy probléma, hogy nagyon egyenlőtlen, nem minden országnak van ugyanis egyenlő hozzáférése a vakcinákhoz, ez főként a gazdagabb országok „kiváltsága”.

Gilbert szavai egyébként visszaköszönnek egy globális törekvésben, ugyanis az országok jelenleg törekednek arra, hogy megalkossanak egy nemzetközi járványügyi egyezményt annak érdekében, hogy magasabb szinten legyen koordinálva egy jövőbeli pandémiára adott válasz.

Forrás: Liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei