Eladó a számítógép, amin megszületett a Wikipedia

Eladó a számítógép, amin megszületett a Wikipedia

21:40 December 10, 2021

Közélet 1750 3 хвилини

Az online lexikon alapítója még az első bejegyzést is kiárusítja, amely akár több millió dollárt is érhet.

Januárban ünnepelte 20. születésnapját a legnépszerűbb online enciklopédia, a közösségi szerkesztésű Wikipedia, amely 300 nyelven íródott több mint 54 millió oldalával ma már az egyik legfontosabb tudásforrásnak számít a világon.

Az alapító Jimmy Wales most úgy döntött, hogy elárverezi a portál történelmének két fontos darabkáját: a számítógépet, melyen megszületett és az első bejegyzést, amit a saját kezével készített.

Mindkét tételt a Christie’s aukciósház listázta. A számítógép egy iMac G3, azon belül is egy eperszínű kiadás 2000-ből. A mai mércével már nem túl izmos masina CRT képernyője mögött egy PowerPC 750 processzor (266-400 MHz) és egy Ati Rage 128 VR GPU dolgozik 8MB VRAM-mal, RAM-ból viszont akár 512 MB-ot, tárhelyből pedig akár 128 GB-ot is képes kezelni.

Az árverésre bocsátott iMachez a ma már kissé megviselt eredeti doboza is jár, így még a wikipediás háttérsztori nélkül is érdekes gyűjteményi darab lenne.

Ami pedig az enciklopédia legkorábbi szócikkét illeti, ezt a 2021-es trendnek megfelelően NFT-ként, azaz blokklánc-alapú nem helyettesíthető tokenként bocsátja áruba a Christie’s. Az Ethereumra írt token majdani megvásárlója mindössze két szót (Hello, World! azaz Hello, Világ!) kap a pénzéért, Jimmy Wales ugyanis csak ennyit rögzített az akkor még Nupediának hívott Wikipedia első bejegyzésébe 2001. január 15-én.

Forrás: pcworld.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei