Betelt a pohár Elon Musknál, főállású influenszer akar lenni

Betelt a pohár Elon Musknál, főállású influenszer akar lenni

21:41 December 11, 2021

Közélet 1572 2 хвилини

A Tesla és a SpaceX vezérigazgatójánál felmerült annak a gondolata, hogy elhagyja munkahelyét, és átnyargal végleg a közösségi platformokra.

„Azon gondolkodom, hogy otthagyom a munkáimat és teljes munkaidőben influenszer leszek, mit gondoltok?” – írta legutóbbi Twitter-bejegyzésében a dollármilliárdos techguru.

Nem volt azonnal világos, hogy Musk, a közösségi médiaplatform állandó felhasználója, komolyan gondolja-e, hogy kilép a munkahelyeiről, hiszen korábban már megszokhattuk, gyakran szeret poénkodni és blöffölni – írta a Portfolio.

Musk, aki egyben a SpaceX rakétatársaság alapítója és vezérigazgatója, valamint a Neuralink nevű agychipes startupot és a The Boring Company nevű infrastrukturális céget vezeti, egy januári konferenciahívás során azt mondta, hogy várhatóan “több évig” még a Tesla vezérigazgatója lesz:

„Jó lenne, ha egy kicsit több szabadidőm lenne, szemben azzal, hogy éjjel-nappal dolgozom, attól kezdve, hogy felébredek, egészen addig, hogy lefekszem, a hét minden napján. Elég intenzív.”

Az üzletember egyébként novemberben megkérdezte követőit arról, eladja-e az elektromos autókat gyártó cégben lévő részesedésének 10 százalékát, a többség pedig igennel válaszolt, ezért 12 milliárd dollárnyi részvényt értékesített.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei