karpat.in.ua

Hamarosan bemutatkozik az Oppo hajtogatható telefonja (videó)

A kínai gyártó újabb innovatív megoldást villantott, hamarosan kiderülnek a készülék technikai részletei is.

Az Oppo a mobilpiac egyik leggyorsabban feltörekvő szereplője, ezt pedig leginkább annak köszönheti a kínai vállalat, hogy számos kreatív megoldás fejlesztésén dolgozik évek óta. Idén már feltekerhető kijelzős telefont, dupla kijelzős szabadalmat, illetve kijelző alatti szelfikamerát is bemutatott a vállalat.

A cég legújabb terméke az Oppo Find N, egy összehajtható kijelzős okostelefon, amelynek részleteit az Oppo Inno Day konferencián ismertetik majd.

Az Oppo hivatalos közleményben elmondta, hogy a vállalat több mint négy éve végez kutatásokat és fejlesztéseket az új összehajtható kijelzős készüléket illetően, és eddig már hat prototípust teszteltek a mérnökök. A Find N-t úgy tervezték, hogy ne csak jó teljesítményt nyújtson, hanem ideális méretekkel és súllyal rendelkezzen, illetve könnyű legyen használni kinyitott és összecsukott állapotban is. Hangsúlyos volt a képernyő fejlesztése is, ugyanis a mérnökök törekedtek arra, hogy az minél tartósabb legyen, jól ellenálljon a gyakori hajtogatásnak.

A Oppo egyelőre egy rövid teaser videón mutatta be a telefont.

Forrás: pcworld.hu