Ő a legfiatalabb nő, aki körbe repülheti a Földet

Ő a legfiatalabb nő, aki körbe repülheti a Földet

20:35 December 14, 2021

Közélet 1784 2 хвилини

Українська

A világ legfiatalabb női pilótájaként repülheti körbe a Földet a 19 éves Zara Rutherford. A fiatal lány Föld körüli útja még augusztusban indult a nyugat belgiumi Kortrijk-Wevelgem nemzetközi repülőtérről. A több, mint 50 ezer kilométeres repülőút során öt kontinenst és 52 országot érint, ezeknek ezidáig már csaknem a felét maga mögött hagyta – írta a CNN. 2021. december 14-én a tajpeji Szungsan repülőtér kifutóján szállt le, hogy elvégezze gépe szükséges rutinellenőrzését.

Rutherford egy ultrakönnyű, mindössze 325 kilogrammos repülőgéppel vállalkozott a rekorddöntésre, az eredeti tervek szerint pedig karácsonyig célba is ért volna, ám Alaszkában és Oroszországban vízum és időjárási probléma miatt egy hónapot kénytelen volt csúsztatni, így csak január közepére érhet az út végére.

Mint ahogy sokaknak, a koronavírus miatt érvényben lévő utazási korlátozások miatt neki sincs sok lehetősége felfedezni a világ városait, csupán a levegőből, az viszont elmondása szerint mindenért kárpótolja: „A levegőből látom ezeket a helyeket, és ez a legelképesztőbb dolog valaha”.

Rutherford, aki a kalandos útjáról és élményeiről saját blogján is beszámol, Shaesta Wais 2017-ben felállított rekordját adhatja át a múltnak, aki 30 évesen repülte körbe a Földet.

Forrás: hirado.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei