karpat.in.ua

Meghosszabbította a kormány az adaptív karantént a jövő év március 31-ig Ukrajnában

A kormány szerdai ülésén döntött az adaptív karantén 2022. március 31-ig történő meghosszabbításáról, vagyis a korlátozások a jövő év első negyedévében még mindenképpen érvényben lesznek – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök, adta hírül az rbc.ua hírportál a kormányülésre hivatkozva.

A jelentés szerint a kormányfő elmondta: „a világjárvány lehető legnagyobb mértékű ellensúlyozása és az emberek egészségének a védelme érdekében a kormány 2022. március 31-ig meghosszabbítja az adaptív karantént.” Mint jelezte, a karantén legalább a jövő év első negyedévének végéig érvényben marad. „Ez azt jelenti, hogy hatályban maradnak azok a korlátozások, amelyek szerint a nyilvános helyek Covid-tanúsítvánnyal és védőmaszkban, valamint be kell tartani a szociális távolságot” – mutatott rá Denisz Smihal.

(vb/rbc.ua)