Meghalt Kim Jong Dzsu, egykori észak-koreai diktátor egyik fivére

Meghalt Kim Jong Dzsu, egykori észak-koreai diktátor egyik fivére

09:53 December 16, 2021

Közélet 1513 3 хвилини

Elhunyt 101 éves korában Kim Jong Dzsu, az Észak-Korea államalapítójaként számon tartott Kim Ir Szen néhai diktátor egyik fivére – közölte szerdán a KCNA állami hírügynökség.

„Kim Jong Dzsu életében azon fáradozott, hogy a pártvonalat és a párt politikáját megvalósítsák” – ismertette az ország sajtója az állampártra, vagyis a Koreai Munkapártra utalva.

Kim Jong Dzsu korábban alelnök volt a Legfelsőbb Népi Gyűlés, az ország lényegében semmilyen hatalommal nem rendelkező parlamentjének állandó bizottságában. A KCNA mindemellett fontosnak tartotta kiemelni, hogy tevékenységével „hozzájárult a szocializmus építéséhez” hazájában.

Kim Jong Dzsu egykor a kommunista ország legbefolyásosabb funkcionáriusai közé tartozott az állampárt iránymutatási és szervezeti részlegének vezetőjeként. 1973-ban azonban unokaöccse felváltotta ebben a tisztségben, és ezzel elvesztette hatalmát. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint Kim Ir Szen halála előtt egy évvel ismét beválasztották a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságába.

Kim Jong Dzsu utolsó nyilvános fellépéséről az állami sajtó 2015-ben számolt be, amikor egy helyhatósági választáson fejet hatott az észak-koreai vezetők arcmásai előtt. Kim Dzsong Un, Észak-Korea jelenlegi vezetője „mély együttérzése jeléül” koszorút küldött Kim Jong Dzsu halála alkalmából.

A tájékoztatásból nem derül ki, hogy Kim Jong Dzsu pontosan mikor hunyt el. Testvére, Kim Ir Szen alapította a Kim-család dinasztiáját, és 1948-tól egészen 1994-ben bekövetkezett haláláig irányította vasmarokkal országát. A jelenlegi vezető, Kim Dzsong Un Kim Ir Szen unokája, és apja, Kim Dzsong Il 2011-es halálát követően vette át az uralmat.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei