Görögországban maszkrendszert vezetnek be, betiltották az újévi ünnepségeket

Görögországban maszkrendszert vezetnek be, betiltották az újévi ünnepségeket

15:44 December 26, 2021

Közélet 1827 2 хвилини

Українська

Görögországban péntektől lépett életbe a KN95-ös védőmaszk kötelező viselése az utcán és a helyiségekben, a tömegközlekedési eszközökön, bevásárlóközpontok látogatásakor, számolt be az Ekathimerini, közölte az Ukrinform.

Ezzel egyidejűleg az önkormányzatok által az elkövetkezendő napokra tervezett összes tömegrendezvény elmarad.

Az új követelmények a külföldről érkezetteket is érintik – a Görögországba beutazóknak „határozottan ajánlott” az érkezést követő második és negyedik napon kötelező tesztet (gyorsteszt vagy PCR-teszt) elvégezni.

Thanos Plevris, görög egészségügyi miniszter javasolja, mielőtt barátaival vagy családtagjaikkal találkoznak, végezzenek el egy teszt vizsgálatot.  Véleménye szerint ezek az intézkedések, amelyek a december 24-én 6 órakor lépnek életbe és január 2-ig maradnak hatályban” elégségesek ahhoz, hogy biztonságban ünnepelhessék meg a karácsonyt és az újévet”.  

Január 3-a után a görög kormány további korlátozásokat vezet be. Az ünnepek előtt bevezetett újabb karantén intézkedések célja a koronavírus Omicron törzse terjedésének megakadályozása.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei