Az LG két kijelzőt ad egyben

Az LG két kijelzőt ad egyben

22:11 December 26, 2021

Közélet 69040 3 хвилини

Ha valaki egyszer az egykijelzős életről többmonitoros összeállításra vált, valószínűeg kevesebb képernyőn már soha, maximum még több helyet használva szeretne majd böngészni vagy dolgozni. Vannak persze olyan asztalok, ahol ez hely szűkében nehezen kivitelezhető, erre a problémára talált ki egy új monitort az LG.

Olyan kijelzőt már néhány éve kaphatunk például a Samsungtól, ami olyan, mintha két, a megszokott 16:9-es képarányú monitort olvasztottak volna egybe, az LG DualUp viszont azoknak lett kitalálva, akik nem oldalirányba, hanem felfelé szeretnének terjeszkedni.

A teljes egészében a jövő év eleji CES-en bemutatkozó monitor felbontása és kijelzőmérete olyan, mintha két, 21,5 hüvelykes, 2560×1440 pixelből álló kijelző került volna egymás fölé, csak ebben az esetben nem választja el őket káva. A helytakarékos elrendezés érdekében ráadásul a csomag része egy monitorkar is, amivel megspórolhatjuk a normál esetben a kijelző lába által elfoglalt helyet, és amire egyébként is szükség lenne, ha két kijelzőből szeretnénk összeállítani egy, a DualUphoz hasonló elrendezést.

A virtuálisan könnyen két kijelzővé bontható DualUpot elsősorban munkához ajánlják, az viszont kérdéses, hogy a technikai paraméterei mennyire teszik hasznossá. A nem túl nagy méretéhez képest magas felbontás egészen jó pixelsűrűséget ad az LG DualUpnak, a maximum 300 nit fényerő, amit képes produkálni, viszont nem kiemelkedő. A monitorban használt panel egyébként a DCI-P3 színtér 98 százalékát képes megjeleníteni. A kényelmi funkciók mellett a gyártó szerint ergonómiai előnyei is lesznek a DualUpnak, állításuk alapján ugyanis az oldalirányú mozdulatok a nyaki fájdalmak egyik elsődleges kiváltói lehetnek.

A monitor két HDMI csatlakozóval, illetve egy USB-C bemenettel és két kimenettel rendelkezik. Ezek ugyan nem Thuderbolt típusú csatlakozók, de akár 96 wattos teljesítménnyel így is tölthetnek más eszközöket, például laptopokat.

Forrás: pcword.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei