A legtöbb ukrán elégedett az életével - közvélemény-kutatás

A legtöbb ukrán elégedett az életével - közvélemény-kutatás

22:11 December 28, 2021

Közélet 1874 2 хвилини

Українська

A válaszadók egyharmada közölte hogy, 2021-ben terveit teljes egészében vagy annak nagyobb részt meg tudta valósítani. Az ukránok csaknem 70%-a kijelentette, hogy elégedett az életével. Ezt a „Rejting” szociológiai csoport december 4-e és 7-e között végzett éves online felmérésének eredményei bizonyítják, számolt be az UNIAN.

2021-ben az ukránok több mint egyharmadának teljes egészében vagy részben sikerült megvalósítania terveit, és csak 13%-uk mondta azt, hogy semmi sem sikerült. Az ukránok az idei év sikereit is értékelték: minden harmadik számára ez az év sikeres volt, a felének közepes, és csak minden tízedik válaszadó nevezte sikertelennek a 2021-es évet.  

Ugyanakkor az ukránok közel 40%-a azt nyilatkozta, hogy elégedett az életével, további 30%-uk többnyire elégedett, mintegy 20%-uk nem túl elégedett, 11%-uk pedig elégedetlen. „A fiatalabb válaszadók és a férfiak valamivel gyakrabban mondták azt, hogy elégedettek életükkel. Emellett minél magasabbra becsülik a válaszadók a jövedelmüket, annál sikeresebb volt az évük”, – fejtették ki a szociológusok.

A felmérést a Computer-Assisted Self Interviewing (CASI) végezte véletlenszerűen kiválasztott mobiltelefonszámok 1600, 18 év feletti ukrán állampolgára körében, minden régióban, kivéve az ideiglenesen megszállt krími és donbászi területeket.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei