Szijjártó Péter Barátságért kitüntetést vett át az orosz külügyminisztertől

Szijjártó Péter Barátságért kitüntetést vett át az orosz külügyminisztertől

18:23 December 30, 2021

Közélet 2689 2 хвилини

Українська

A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében elért eredményekért Barátságért kitüntetést vehetett át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől Moszkvában.

A magyar politikus hivatalos közösségi oldalán csütörtökön megjelent bejegyzésében azt írta: büszke rá, hogy az elmúlt évek rendkívül kedvezőtlen globális és regionális folyamatai ellenére – szövetségesi kötelezettségeik tiszteletben tartásával párhuzamosan – fenn tudták tartani a nemzeti érdekeiknek megfelelő, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést Moszkvával.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „Ha nem tettünk volna erőfeszítéseket ezért, ha nem vállaltuk volna fel a nemzeti érdekre alapuló külpolitikát az elmúlt években, akkor ma kevésbé sikeresen tudtuk volna felvenni a küzdelmet a világjárvánnyal és az európai energiaválsággal szemben; Szputnyik oltóanyagokkal tudtuk tavasszal felgyorsítani az oltási kampányt, a szeptember végén megkötött gázvásárlási megállapodás pedig garantálja hazánk energiabiztonságát.”

Hangsúlyozta, a magyar kormány nyílt és őszinte külpolitikát folytat. „Ugyanazt csináljuk, mint amit mondunk. Ellentétben azokkal a barátainkkal, akik a verbális kritikákkal párhuzamosan csinálnak hatalmas üzleteket Oroszországgal, Oroszországban” – tette hozzá.

A Barátság érdemrend a legmagasabb kitüntetés, amelyben külföldi állampolgár részesülhet. A kitüntetést eddig olyan személyek kapták meg, mint Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkár, Rex Tillerson volt amerikai külügyminiszter vagy Jean Chrétien volt kanadai miniszterelnök. Az 1994-ben alapított kitüntetést az Oroszországi Föderáció elnöke adományozza külföldi állampolgároknak a nemzetek közötti kölcsönös együttműködésben elért eredmények alapján.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei