karpat.in.ua

Idén is lesz Békemenet Magyarországon, kétszer annyi embert várnak, mint tavaly

A magyar Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szóvivője újévi videójában jelentette be, idén sem marad el a Békemenet. Az eseményt március 15-re tervezik, és szeretnék, ha kétszer annyi ember gyűlne össze, mint tavaly október 23-án.

Csizmadia László elmondta, 2021-ben 340 ezer fős tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa Orbán Viktor beszédét az Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében. Azt is kiemelte, már most el kell kezdeni a felkészülést, mert Brüsszelnek bizonyítani kell, a magyarok számára pedig erőt mutatni.

Forrás: Liner.hu