Világszerte leálltak az email-szerverek az Exchange Y2K22-hibája miatt

Világszerte leálltak az email-szerverek az Exchange Y2K22-hibája miatt

21:40 Január 4, 2022

Közélet 2109 3 хвилини

Kellemetlen meglepetéssel szolgáltat az elmúlt pár napban (és valószínűleg sok rendszergazda számára még a mai napon is) a Microsoft Exchange szoftvere, illetve az azzal működő levelezőrendszerek. Utóbbiak ugyanis a jelek szerint érintettek egy Y2K22 hiba által – ez pedig megakadályozza, hogy leveleket kézbesítsenek.

A probléma a jelek szerint az Exchange FIP-FS nevű kártevővédelmi alrendszerében bújik meg, ami a 2022-es vagy az utáni dátumokat nem tudja helyesen kezelni. Valamely ponton ugyanis a motor megpróbál egy, az évszám utolsó két jegye, valamint a hónap és a nap, illetve négy további jegy összefűzéséből keletkezett számsort ún. integer számmá alakítani – ez a számtípus ábrázolási tartománya azonban legfeljebb csak a 21-gyel kezdődő jegyek tárolására alkalmas, a 22-esekére azonban már nem.Emiatt egy váratlan hiba keletkezik a szoftverben a beérkező levelek átvizsgálása során, ez pedig azt eredményezi, hogy az Exchange nem tudja rendben eltárolni, illetve kézbesíteni azokat. Érdekesség, hogy a probléma az Exchange a Microsoft felhőjén futó változatát nem érinti, hanem csak azokat a verziókat, amiket a cégek saját szervereiken futtatnak.A gyorsmegoldást a hibára a kártevővédelem deaktiválása jelentette (aminek persze megvannak a maga hátrányai), de időközben a Microsoft is kiadott egy soron kívüli javítást a szoftverhez. Ugyanakkor ez nem bizonyult tökéletesnek, így a hétvégén egy második folt kiadására is szükség volt, ami remélhetőleg már végleg megoldja a felmerült problémát.Az egyetlen jó hír az esettel kapcsolatban, hogy a levelek a hiba miatt nem vesznek el végleg, hanem csak a várakozási sorban ragadnak. Így ha sikerül vagy a folt feltelepítése vagy a kártevővédelem letiltása révén elhárítani azt, a beragadt emailek is végre kézbesítésre kerülhetnek a címzettekhez.

Forrás: pcforum.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei