karpat.in.ua

Testületileg mondtak fel egy Zaporizzsja megyei város rendőrei a bérpótlékok elmaradása miatt

Szinte testületileg nyújtották be felmondásukat a 30 ezres Tokmak város rendőrei, mert nem fizetik nekik a nem szabályozott munkaidőért, valamint az éjszakai műszakokért járó bérpótlékot, és mert a főnökeik nyomást gyakoroltak rájuk, hogy javítsanak a bűncselekmény-feltárási statisztikán – adta hírül a korrespondent.net hírportál kedden Julija Jacik Nép Szolgája párti parlamenti képviselő Facebook-közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint a tokmaki rendőrség állományának 95 %-a (30 fő) írta meg felmondását. Az ok a szabályozatlan munkaidő és az éjszakai műszakok pótdíjai kifizetésének elmaradása, valamint a rendőri vezetés nyomása a bűnfelderítési mutatók javítása érdekében, továbbá hogy a média és a közszereplők elferdítve tájékoztatnak a munkájukról. A rendőrök a felmondásukat 2021. december 31-én nyújtották be.

Jacik a közösségi oldalán ismertetett egy tokmaki esetet, amikor egy lányhoz a kocsmában odament egy ismerőse és azzal fenyegette, hogy meg fogja fojtani. Azt is jelezte, hogy a sértett a rendőrséghez fordult, de vallomását nem vették fel hivatalosan. Eközben a támadó tovább fenyegette a nőt, és feljelentés visszavonását követelte tőle. A helyi lakosság felháborodása nyomán a Nemzeti Rendőrség Zaporizzsja megyei főosztálya bejelentette, hogy elbocsátotta az illetékes rendőrparancsnokot intézkedés elmulasztása miatt. A megyei belügyi főosztály ugyancsak beszámolt arról, hogy kedden átfogó ellenőrzést kezdeményezett a tokmaki rendőrségen.

(vb/korrespondent.net)