karpat.in.ua

Az AstraZeneca szakembere szerint a társadalomnak egy ponton nyitnia kell

Egy év telt el azóta, hogy az AstraZeneca oltóanyag a lakosság számára elérhetővé vált, a kifejlesztésében résztvevő Sir Andrew Pollard professzor pedig úgy nyilatkozott a Telegraph-nak adott interjújában, „a legrosszabb már mögöttünk van, csak túl kell élnünk a telet”.

A beszélgetés során a pandémia és a brit járványkezelés volt a téma, és szó esett arról, hogy Boris Johnson miniszterelnök viszonylag enyhe korlátozásokkal harcol a fertőzés terjedése ellen. A professzor szerint eddig úgy tűnik, működik és kiegyensúlyozott a rendszer, de korai még megmondani, helyes volt-e a járványkezelés ezen módja.

Arra figyelmeztet azonban, a félévente beadott emlékeztető oltás nem fenntartható, a negyedik vakcina felajánlása előtt pedig további vizsgálatok szükségesek. Véleménye szerint nincs értelme minden fertőzés megállításának, a társadalomnak pedig az omikron ellenére is nyitnia kell egy ponton.

„Egy bizonyos ponton a társadalomnak nyitnia kell. Amikor ez megtörténik, olyan időszak következik majd, amikor a fertőzések száma megugrik, ezért valószínűleg nem a tél a legjobb időpont erre. De ez a döntéshozók döntése lesz, nem a tudósoké” – nyilatkozta a Telegraph-nak, amiről a News Sky is beszámolt.

A professzor azt is elmondta, az oltásellenes félretájékoztatás a másik vírus, ami életeket követelt a járvány idején. „Kétségtelen, hogy bármi, ami elbizonytalanít vagy tétovázásra késztet bárkit is az oltás felvételével kapcsolatban, különösen a legsebezhetőbb csoportokat, az életeket sodor veszélybe.”  

Bár még csupán öt hét telt el az omikron megjelenése óta, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, enyhébb tünetekkel jár, az idősebb és sebezhetőbb lakosokat csak most éri el az új változat. Korai még megjósolni ennek hatását, például azt, hogy ez növelni vagy csökkenteni fogja-e a hosszú COVID-ban szenvedők számát.

Forrás: Liner.hu