Tömeghipnózissal kísérletezik a Göteborgi Filmfesztivál

Tömeghipnózissal kísérletezik a Göteborgi Filmfesztivál

21:30 Január 7, 2022

Közélet 66899 3 хвилини

Українська

A legnagyobb skandináv film- és televíziós fesztivál hipnotizőrt állít a vászon elé három vetítés elején, hogy a nézőket „ráhangolja” az éppen kezdődő filmre.

Miután tavaly egy lakatlan szigeten, egy hokiarénában és egy belvárosi moziban tartott egy személyes vetítéseket, s ezzel „tökélyre fejlesztette” a nézők közötti távolságtartást, a Göteborgi Filmfesztivál idén tömeghipnózissal kísérletezik. A szervezők bejelentése szerint hipnotizőr áll majd a színpadra három vetítés legelején, hogy a tömeghipnózis eszközeivel ráhangolja a nézőket a következő film témájára és hangulatára. A hipnózis hatását a vetítés végén töri majd meg. 

A projekt a The Hypnotic Cinema nevet kapta, és „a filmélmény felerősítésének a lehetőségeit vizsgálja azon bátrak esetében, akik mernek belefeledkezni a moziba”. A kísérlet résztvevői megnézhetik Apichatpong Weerasethakul tavaly, Cannes-ban díjazott filmjét, a Memóriát, a Land of Dreams című filmdrámát, amelynek iráni rendezői, Shirin Neshat és Shoja Azari Ezüst Oroszlánnal díjazták Velencében, vagy a dán Christian Tafdrup Speak No Evil című filmjét, amelynek nemsokára, a Sundance-en lesz az ősbemutatója.

A fesztivál művészeti vezetője, Jonas Holmberg szerint moziban nézni filmet önmagában is „különösen hipnotikus” élmény: „Otthon, egy képernyőn [nézve] sokkal nehezebb fenntartani a figyelmet, amire ahhoz van szükség, hogy a film igazán beszippanthasson. Most, hogy a Göteborgi Filmfesztivál visszatér a filmszínházakba, hozzáteszünk egy hipnotikus réteget. A The Hypnotic Cinema tisztelgés a mozikban való filmnézés élménye előtt, és annak kiterjesztése is egyidőben.”

Forrás: filmtett.ro

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei