A WHO ismertette, miért jelennek meg újabb koronavírus-törzsek

A WHO ismertette, miért jelennek meg újabb koronavírus-törzsek

16:52 Január 9, 2022

Közélet 1793 2 хвилини

Українська

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kijelentette, véleménye szerint az átoltottság szintje a Covid-19 új törzsei kialakulásának oka.  Minden koronavírus törzs kórházi kezeléshez és számos esetben halálhoz vezet, olvasható a WHO honlapján.

„Az Alfa-, Béta-, Delta-, Gamma- és Omicron-törzsek megjelenése azt tükrözi, hogy részben az átoltottság alacsony szintjének köszönhető, hogy ideális feltételeket teremtettünk a vírus variánsainak megjelenéséhez” – közölték a WHO-nál.  Ugyanakkor a WHO nem tekinti az Omicront a koronavírus könnyű formájának.

Bár úgy tűnik, hogy az Omicron kevésbé súlyos lefolyású betegséget okoz, mint a Delta, különösen a beoltott személyeknél, ez nem jelenti azt, hogy „lágynak” kell minősíteni. „A korábbi variánsokhoz hasonlóan az Omicron-törzzsel fertőzöttek is kórházba kerülnek, és halált is okoznak” – hangsúlyozta ki a WHO.

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a koronavírus-fertőzés „cunamija” olyan nagy és gyors, hogy világszerte hatást gyakorol a világ összes egészségügyi rendszerére.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei