Moszkvában kezdett új életet Kovács Béla

Moszkvában kezdett új életet Kovács Béla

21:59 Január 19, 2022

Közélet 3431 5 хвилин

Moszkvában él és dolgozik Kovács Béla egykori jobbikos EP-képviselő. A csak KGBélaként emlegetett magyar politikus ellen a Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat az EU intézményei elleni kémkedés, jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett hűtlen kezelés és több rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt, míg három társával szemben nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, illetve hamis magánokirat felhasználása miatt. Kovács Bélát ez ügyben elsőfokon felmentették, másodfokon viszont elítélték.

Január 14-én, az ortodox újév alkalmából a Magyar Nemzet újságírójának megkeresésére jelentkezett Kovács Béla. Ennek kapcsán elmondta, hiába él Moszkvában, nem tartja az ortodox újévi szokásokat, hanem a magyarországi hagyományokat követi. KGBéla hozzátette, azért is tartózkodik jelenleg Oroszországban, mert egykori egyetemén tanít nemzetközi kapcsolatokat.

A szovjet időkben a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében a szocialista országok számos diákját oktatták, olyanokat, akik aztán később otthon fontos gazdasági, politikai, valamint titkosszolgálati beosztásokat kaptak. A szocialista világrendszer később fedésben újságíróként dolgozó meghatározó személyiségeit is ott képezték. Kovács állítása szerint most ott kapott tanári állást. A volt jobbikos EP-képviselő novemberben a másodfokú bírósági eljárás lezárásán már nem vett részt, közben agyvérzést kapott, Moszkvában meg is műtötték. Az operációból lábadozva koronavírusos lett, amit sikeresen átvészelt. Most azt mondja: a leletei tökéletesek.

Kovács Béla még nem tud arról, hogy a Kúria kitűzte volna az ügyét; de mindenképpen hazajön a tárgyalásra. Mint kifejtette, fontos neki, hogy jelen legyen, amikor kimondják, nem volt kém, nem követte el a kémkedésre való előkészületeket sem. A folytatásban elmondta, hogy szavazni is elmegy a moszkvai magyar nagykövetségre, de ha a választás körüli időpontra tűzik ki a Kúrián az ügyét, akkor otthon szeretne szavazni. Elárulta, nem erre a szivárványkolaícióra fog szavazni, semmire nem tartja őket, így, ebben a formában alkalmatlanok a kormányzásra, komolyan vehető programjuk sincs – nyilatkozta Kovács Béla.

Előzőleg a Fővárosi Ítélőtábla 2021. június 23-án marasztalta el Kovács Bélát, aki az ítéleti tényállás szerint előkészületeket tett, hogy az oroszoknak kémkedjen az unió intézményei ellen. A volt jobbikost 2020-ban első fokon a Budapest Környéki Törvényszéken bűncselekmény hiányában felmentették a kémkedés vádja alól, bár Holdampf Gusztáv bíró kimondta, hogy beszervezték és kiképezték. Akkor az unió kárára elkövetett költségvetési csalás miatt a politikust hatszázezer forint pénzbüntetésre, valamint egy év hat hónap, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A fellebbviteli főügyészség szerint Kovács Bélát nemcsak beszervezte az egyik orosz titkosszolgálat, hanem kémkedett is az unió intézményei ellen, pontosabban előkészületeket tett a kémkedésre. Az ítélőtábla, egyetértve a vádhatósággal, az unió intézményei elleni kémkedés kísérletéért − és az unió kárára elkövetett költségvetési csalásért − végül két év szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását öt évre felfüggesztve. Kovács Béla volt ez első, akit az Európai Unió intézményei elleni – előkészületi szakban lévő – kémkedésért elítéltek Magyarországon.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei