Csökkent Románia lakossága a legutóbbi népszámlálás óta

Csökkent Románia lakossága a legutóbbi népszámlálás óta

19:00 Január 21, 2022

Közélet 2342 3 хвилини

Románia lakossága legalább 1,1 millióval csökkent a legutóbbi, 2011-es népszámlálás óta – jelentette ki Tudorel Andrei, a román Országos Statisztikai Intézet (INS) elnöke, akit a Ziarul Financiar című lap idézett pénteken.

Az INS elnöke azzal kapcsolatban nyilatkozott erről, hogy Románia a tavalyról a koronavírus-járvány miatt az idénre halasztott népszámlálásra készül, amelynek a végleges eredményeit 2023-ra várják. Romániában legutóbb 2011-ben tartottak népszámlálást, akkor az ország lakossága 20,1 millió volt.

Tudorel Andrei szerint a statisztikai intézet becslése szerint Románia lakossága 5 százalékkal csökkent azóta, hiszen 2021 január 1-jén az INS 19,1 millióra becsülte az állandó lakosság számát.

Andrei szerint a csökkenésnek két fő oka van, egyrészt a természetes fogyás, ami a magasabb halálozásból és az alacsonyabb születésszámból adódik, illetve másrészt az elvándorlás. A statisztikai intézet elnöke a népesség csökkenése mellett második súlyos problémaként a lakosság elöregedését jelölte meg, hiszen a legutóbbi népszámláláshoz képest csökkent a fiatalok aránya és megnőtt a 40 év fölöttieké és az időseké. Tudorel Andrei szerint a lakosság elöregedése a munkaerőpiacon is egyre nagyobb gondot fog okozni. Hozzátette: a lakosság elöregedésével kapcsolatban az idei népszámlálás után kapnak pontosabb képet a szakemberek. Közölte, hogy 2020-ban Románia lakosságának átlagéletkora 42,2 év volt, míg 1990-ben még csak 34,9 év.

Romániában március 14-én kezdődik a népszámlálás első szakasza, amelyben lehetőség nyílik arra, hogy a lakosság internetes felületen, személyesen töltse ki az adatlapját.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei