Bionikus szemimplantátum segítségével érzékeli a vizuális jeleket egy brit nő

Bionikus szemimplantátum segítségével érzékeli a vizuális jeleket egy brit nő

21:00 Január 21, 2022

Közélet 1846 3 хвилини

Українська

Elsőként kapott bionikus szemimplantátumot egy 88 éves nő Nagy-Britanniában, az úttörő eszköz lehetővé teszi, hogy megvakulása óta először észleljen vizuális jeleket.

A Dagenhamból származó nő úgynevezett geográfikus atrófiában szenved. Ez az állapot az időskori száraz makuladegeneráció (AMD) leggyakoribb formája, amely világszerte emberek millióit sújtja, és a látás elvesztésével járhat – írja a The Guardian.

A szakértők szerint az új eszköz reményt adhat az ebben szenvedőknek látásuk visszaállítására.

A nő vak bal szeme mögé beültettek egy két milliméteres, forradalmi chipet. Csúcstechnológiájú kamerával ellátott szemüveget kapott, ez rögzítette az előtte lévő dolgokat, majd az erre vonatkozó adatokat elküldte az implantátumnak, mely elektromos jeleket továbbított az agyába – így történik ez a természetes látás során is.

„Nagyon örülök, hogy én lehettem az elő, aki megkapta ezt az implantátumot, izgatott vagyok, hogy újra élvezhetem majd a hobbijaimat és remélem, sokan mások is profitálhatnak majd ebből” – fogalmazott a nő.

A francia Pixium Vision által kifejlesztett Prima System nevű eszközt a páciens egy európai szintű klinikai teszt során kapta meg, melyben az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Kutatóintézetének (NIHR) a londoni Moorfields Szemészeti Kórházban lévő kutatóközpontja és a University College London Szemészeti Intézete vett részt.

A mikrochipet a retina közepe alá ültetik be. A páciens a derekán egy kis számítógépet visel, ehhez csatlakozik a videókamera. A chip felfogja a szemüveg által rögzített képsort és továbbítja a számítógéphez, amely mesterséges intelligencián alapuló algoritmus segítségével dolgozza fel a szemüvegből érkező adatokat és irányítja a szemüveg fókuszát. Ezt a képet aztán a szemüveg infravörös fényként visszasugározza a szemen keresztül a chipbe, ez elektromos jelekké alakítja, melyek a retina sejtjein át eljutnak az agyba. Az agy aztán ezeket a jeleket úgy érzékeli, mint ha természetes látásból származnának.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei