Ferenc pápa is komolyan aggódik az ukrán–orosz konfliktus miatt

Ferenc pápa is komolyan aggódik az ukrán–orosz konfliktus miatt

11:09 Január 24, 2022

Közélet 2181 2 хвилини

Українська

Ferenc pápa imanapot hirdetett január 26-ra Ukrajna békéjéért, amit a Szent Péter téren mondott beszédében jelentette be vasárnap.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy aggodalommal követi a növekvő feszültséget, amely „újabb csapást mérhet a békére Ukrajnában, és megkérdőjelezheti a biztonságot az európai kontinensen, még szélesebb következményekkel”.

A vasárnapi úrangyala imádságot (Angelus) követő beszédében a katolikus egyházfő felhívást intézett minden jóakaratú emberhez, hogy a békéért imádkozzon, valamint politikai cselekvést és kezdeményezéseket sürgetett, melyek a testvériséget szolgálják a szembenállók érdekei helyett.

„Aki saját érdekeit követi mások kárára, nem méltó saját emberi hivatásához, mely mindannyiunk testvériségét hirdeti” – jelentette ki Ferenc pápa.

Az ukrajnai békéért tartandó imanapot január 26-ra hirdette meg.

Nem ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa a világ konfliktusoktól érintett térségeiért imanapot tart: 2013-ban Szíriáért, 2018-ban Kongóért és Dél-Szudánért, valamint 2021-ben Libanon békéjéért tartottak imádságnak szentelt napot a Vatikánban és az egyházban.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei