Ljasko: a fertőzöttek napi száma elérheti a 60 ezret

Ljasko: a fertőzöttek napi száma elérheti a 60 ezret

15:33 Január 25, 2022

Közélet 1047 4 хвилини

Ukrajnában az elkövetkező hetekben eléri a 40-60 ezret az egy nap alatt regisztrált új koronavírusos fertőzöttek száma – jelezte előre Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a TSZN hírtelevízió keddi beszámolója szerint.

Rámutatott arra, hogy a vírus különösen fertőző omikron variánsa miatt a mostani hullámban átlagosan kétszer magasabb lesz a fertőzöttek napi száma, mint a járvány korábbi, tavaly őszi hullámában volt. Kijelentette: tévhit az, hogy a védőoltások nem hatásosak az omikron variánssal szemben. Éppen ezért indították el a harmadik, emlékeztető oltások beadását, mert a hatodik hónap után enyhén csökken az immunitás az alapoltások, azaz két dózis felvétele után.

Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy a harmadik oltás felvételéért további 500 hrivnyát fizet az állam. Az államfő kezdeményezésére decemberben elindított program keretében minden nagykorú, aki felvette az oltás két dózisát, ezer hrivnyát kap, amelyet csakis kijelölt célokra, azaz belföldi turizmusra, kulturális eseményekre és sportbérletekre, a hatvanévesnél idősebbek pedig gyógyszervásárlásra költhetnek el. Zelenszkij jelezte, hogy a programot hamarosan kiterjesztik a 14-18 év közötti korosztályra is, amely a megjelölt célok mellett tanulásra is fordíthatja az összeget. Ezenfelül tervezi a kormányzat annak engedélyezését, hogy az idős emberek rezsiköltségük kiegyenlítésére is fordíthassák ezt a pénzt. Az elnök reményét fejezte ki, hogy az idei lesz a világjárvány utolsó éve.

Közben újabb ukrajnai régió, a nyugati országrészben lévő Rivne megye a legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös besorolásba került. A szigorítások itt január 27-től lépnek életbe – közölte kedden Oleh Nemcsinov kabinetminiszter. Jelenleg Ivano-Frankivszk megye van még vörös besorolásban. A 24-ből 14 megye a figyelmeztetőnek számító narancs, a többi a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában van.

Ukrajnában a tömegrendezvényeket, a bevásárlóközpontokat, a kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csakis azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, átestek a fertőzésen, vagy friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek. A sárga és narancs besorolású régiókban ehhez elegendő az oltás első adagjának felvétele is. A narancs kategóriában lévő régiókban viszont a helyi vezetés szigoríthat a korlátozásokon.

Az azonosított fertőzöttek száma Ukrajnában keddre 19 118-cal 3 889 488-ra, az elhunytaké 161-gyel 99 443-ra, az aktív betegeké pedig több mint 13 ezerrel 198 844-re emelkedett. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 490 784-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 700 595-en pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 225 868-an kaptak. Hétfőn 69 546 embert oltottak be.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei