Új funkciókat jelentett be a Windows 11-hez a Microsoft

Új funkciókat jelentett be a Windows 11-hez a Microsoft

22:00 Január 28, 2022

Közélet 8901 2 хвилини

Panos Panay, a Microsoft Windows operációs rendszerért és eszközökért felelős vezetője a blogbejegyzésében jelentette be, hogy a Windows 11 februárban számos izgalmas új funkcióval bővül ki.

Az újdonságok között lesz az androidos alkalmazások letöltésének lehetősége az Amazon App Store kínálatából és azok közvetlen futtatása a windowsos számítógépeken. Ez utóbbit már az operációs rendszer tavaly júniusi bemutatásakor megígérte a redmondi konszern.

A funkció eleinte csupán béta verzióként lesz elérhető, de miután az Amazon App Store-t közvetlenül a Windows Store rendszerébe integrálják, így a felhasználók minden szoftvert egyetlen helyen találhatnak majd meg.

Szintén az újítások között lesz a Tálcalista kibővítése. Így például lehetőség lesz az óra megmutatására akár egy második monitoron is, valamint a számítógépek egyetlen kattintással való elnémítására. Az időjárás-widget szintén visszatér a Tálcára, ezáltal az embereknek nem kell majd megnyitniuk az új widget-nézetet ahhoz, hogy megtekinthessék az aktuális időjárást.

Másfél héttel ezelőtt derült ki, hogy ugyan a Windows 11-be bevezettek egy új widget-területet, amelyet a Tálcalista egyik gombján keresztül hívható elő, de az elérhető programok száma egyelőre korlátozott, mert csak azokhoz a szoftverekhez lehet hozzáférni, amelyeket a Microsoft közvetlenül kínál a felhasználók számára. Ez azonban a 22H2 frissítőcsomag megjelenésével megváltozik.

Forrás: Sg.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei