Tarolt Adele az első gendersemleges Brit Awardson (videók)

Tarolt Adele az első gendersemleges Brit Awardson (videók)

22:15 Február 9, 2022

Közélet 4540 4 хвилини

„Megértem, hogy miért változott meg a díj neve, de én nagyon szeretem, hogy nő vagyok, hogy női művész vagyok. Nagyon büszke vagyok magunkra” – mondta a három fődíjat is besöprő Adele.

A 33 éves énekesnő nyerte az év előadóművésze díjat, amelyért először versenyeztek női és férfi előadók is egy kategóriában. Adele a mezőnyben a rapper Little Simz és Dave, valamint Ed Sheeran és Sam Fender elől szerezte meg a trófeát.

A Brit Awards szervezői tavaly novemberben jelentették be, hogy más díjátadókhoz csatlakozva 2022-től eltörlik a nemek szerinti megosztottságot a díjkategóriákban.

Mo Gilligan, az est házigazdája „a Brit Awards királynőjének” nevezte a londoni születésű énekes-dalszerző Adele-t. A sztár Easy on Me című listavezető dalával elvitte az év legjobb számáért járó díjat is. A szám az énekesnő 30 című lemezén jelent meg, amely – mint mondta – válását segített feldolgozni neki és kisfiának. A lemez az év albuma díjat is megkapta.

Bár Adele negyedik stúdióalbuma, a 30 csak novemberben jelent meg, 2021-ben ez lett a legkelendőbb lemez Nagy-Britanniában, hat hét alatt több mint 600 ezer példányban vásárolták meg. Az énekesnő az év producere díjat elnyerő Infónak (eredeti nevén Dean Josiah Covernek) is megköszönte, hogy segített neki a lemez elkészítésében.

A díjátadón a legjobb együttes elismerését a Wolf Alice rockbanda kapta, Little Simz pedig a legjobb új előadóművész díját vehette át. Ed Sheeran az év dalszerzője díjával gazdagította gyűjteményét.

Billie Eilish és Olivia Rodrigo amerikai előadóként a legjobb nemzetközi előadó díját kapta, Rodrigo pedig a legjobb nemzetközi szám díját is elnyerte a Good 4 U című dalával.

Az év legjobb nemzetközi együttese az amerikai R&B-duó, a Silk Sonic lett, amelyben Bruno Mars és a rapper Anderson Paak zenél.

A különböző zenei stílusok népszerűsítésére négy új műfaji díjat is bevezettek a 42. díjátadón, ezekről a közönség szavazhatott. Sam Fender a legjobb alternatív/rock előadónak járó díjat nyerte el, míg Dave a legjobb hip-hop/grime/rap előadónak járó elismerést. A legjobb pop/R’n’B előadónak járó díjat Dua Lipa énekesnő kapta, míg Becky Hill a legjobb táncért járó díjat nyerte el.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei