A koronavírus Omicron-törzse rohamosan terjed az ország területén, azonban a kórházban kezelt betegek száma nem növekedik, ezért nem tervezik az országos lockdown bevezetését.
A hírt Viktor Ljasko egészségügyi miniszter közölte egy február 10-i sajtótájékoztatón.
„Már korábban is mondtam: nem lesz lockdown. Adaptív karantént vezettünk be, mely által bevezethetünk egyes régiókban vörös szintű járványhelyzetet, ennek értelmében pedig további korlátozások lépnek érvénybe az adott megyében” – mondta el.