Az űrszemét ellen vetik be az amerikai hadsereget

Az űrszemét ellen vetik be az amerikai hadsereget

22:35 Február 11, 2022

Közélet 7255 4 хвилини

Az űrszemét-tisztító műholdak fő célja, hogy a világűrt biztonságosabb hellyé tegyék, de esetlegesen a katonai jellegű felhasználásukra is sor kerülhet majd. Ennek kapcsán új feladatot kaphatnak az amerikai hadsereg tagjai: az űrtakarítást.

Az újonnan megalakult US Space Force a közelmúltban indította el Orbital Prime projektjét, amelynek fő célja az űrben keringő mesterséges törmelékek eltávolítása lesz, de emellett más űrtechnológiák fejlesztését is tervbe vették. A programot az amerikai légierő egy űrközpontú szekciója működteti.

A tervek szerint 2025-re már megkezdenék a „takarítási munkálatokat”, amelynek keretében például elektromágneses erőkkel térítenék el az űrhulladékokat, illetve a használat alól kivont műholdakat majd az anyagaikat újrahasznosítanák.

Az űrszemét vagy űrtörmelék jelentős veszélyt jelent a műholdakra, űrhajókra és az űrállomásokra is. Az egyes esetekben, akár több évtizede is keringő rakétaalkatrészek vagy űrállomások töredékei óránként 25.265 kilométeres sebességgel is száguldhatnak, ami egy ütközés esetén jelentős károkat okozhat a működő műholdakban vagy űrállomásokon, míg akár egy apró törmelék is képes megsemmisítő csapást mérni egy űrhajóra.

Még 2020-ban röppent fel a hír, hogy Elon Musk űrkutatással foglalkozó cégének a SpaceX-nek a hosszú távú célja, hogy 42.000 műholdat telepítsen a kozmoszba. A Starlink névre keresztelt projekt eredményeként a multimilliárdos üzletember az internetkapcsolatot a világűrből szándékozik majd kiterjeszteni a Föld bolygó minden pontjára. A keringő műholdak számának növekedése azonban az űrszeméttel való lehetséges ütközések számát is jelentősen növeli. A kereskedelmi eszközök mellett a katonai műholdak is rendkívül sebezhetőek, amely egyrészt hatalmas anyagi veszteségekkel fenyeget, másrészt az ütközések során sérülhet a hírszerzés, a megfigyelés, a felderítés, a navigáció, a kommunikáció és még a rakétavédelem hatékonysága is. Az amerikai Orbital Prime projekt célja ezért elsősorban az, hogy egy biztonságosabb működési környezetet teremtsen az amerikai katonai műholdak számára.

Az űrszemét orbitális pályán való hasznosítása egyébként nem egészen friss ötlet, annak kapcsán több cég, illetve az Apple társalapítója, Steve Wozniak is tett már bejelentéseket.

Bármikor és bármilyen módszer is induljon az űr, pontosabban a Föld körüli pálya nagyüzemi kitakarítása, az biztosnak látszik, hogy elkerülhetetlen, és – természetesen – drága dolog lesz.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei