Musk megerősítette a neuralinkes majmok elhalálozásának tényét

Musk megerősítette a neuralinkes majmok elhalálozásának tényét

22:15 Február 16, 2022

Közélet 1519 4 хвилини

Az Elon Musk tulajdonában lévő San Francisco-i Neuralink vállalat egy olyan chipen dolgozik, amelyet be lehet ültetni az emberi agyba, és össze lehet kötni egy számítógéppel. Ez a chip figyeli és potenciálisan stimulálja az agyi aktivitást. Ehhez a biotechnológiai cég több tesztet is végzett majmokon. Musk Neuralink vállalatát azonban azzal vádolták, hogy a chip beültetésének tesztjei során illegális bántalmazásnak és rendkívüli szenvedésnek tette ki a majmokat.

Egy állatjogi csoport, a Physicians Committee for Responsible Medicine (Orvosok Bizottsága a Felelős Orvostudományért) csütörtökön hivatalos panaszt nyújtott be az amerikai mezőgazdasági minisztériumhoz, amelyben azt állították, hogy a majmok „rendkívüli szenvedést élnek át a nem megfelelő állatgondozás és a kísérletek során alkalmazott, rendkívül invazív kísérleti fejimplantátumok következtében” – számolt be a Business Insider.

A PCRM azt is állította, hogy a Neuralink tulajdonában lévő 23 majom közül mindössze hét élte túl a kísérleteket, és került át a Neuralink 2020-as létesítményébe, míg 15 elpusztult. A Neuralink szerint azonban csak nyolcat altattak el.

A cég egy hét elején közzétett blogbejegyzésben elismerte, hogy agychip-technológiájának kipróbálása során nyolc majom elpusztult. A cég védte az állatok kutatásban való felhasználásának lehetőségét, és elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint „rendkívüli szenvedésnek” tette ki a majmokat. Hozzátette, hogy „minden újszerű orvosi eszközt és kezelést” állatokon kell kipróbálni, mielőtt etikailag elfogadhatók lennének az embereken.

„A Neuralinknél abszolút elkötelezettek vagyunk az állatokkal való munka mellett a lehető leghumánusabb és etikusabb bánásmóddal” – közölte a cég. „Minden egyes állat felhasználását alaposan megterveztük és átgondoltuk, hogy a tudományos felfedezés és az állatok etikus alkalmazása között egyensúlyt teremtsünk.”

A cég ugyanakkor elismerte, hogy a kísérletek során nyolc állatot el kellett altatni. Elmondták, hogy kettőt „a tervezett befejezési időpontokban kellett a túlvilágra segíteniük, hogy fontos szövettani adatokat gyűjtsenek”, míg hat aggasztó módon műtéti komplikációk, eszközhibák vagy eszközzel kapcsolatos fertőzések következtében pusztult el.

„A Neuralinknél soha nem elégszünk meg az állatok jólétére vonatkozó jelenlegi normákkal, és mindig arra fogjuk ösztönözni magunkat, hogy többet tegyünk azokért az állatokért, amelyek oly sokat tesznek az emberiségért” – zárul a blog, hozzátéve, hogy várják azt a napot, amikor az állatokra már nem lesz szükség a tesztelésben.

2021 áprilisában a biotechnológiai vállalat közzétett egy videót, amelyen egy majom, amelynek a fejébe Neuralink chipet helyeztek, a „Pong” nevű videojátékot játszott egy számítógépen:

Forrás: computerworld.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei