Ukrajnában megjelent az omikron változat két alvariánsa

Ukrajnában megjelent az omikron változat két alvariánsa

17:32 Február 18, 2022

Közélet 2102 2 хвилини

Українська

Ukrajnában megjelent a koronavírus omikron változatának két alvariánsa is – közölte pénteken Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.

A tisztségviselő hozzátette, hogy egyelőre tömegesen nem terjedt el, csak egyes eseteket jegyeztek fel, főként külföldről hazatértek körében. Kifejtette, hogy az egyik alvariáns aggodalomra ad okot, mert az „alap” omikron változatnál is fertőzőbb, és kissé nehezebb lefolyású a betegség is.
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter kijelentette, hogy Ukrajna már túljutott a járvány mostani tetőpontján. Közölte, hogy a jelenlegi legszigorúbb korlátozásokkal járó, vörös színkódú kategóriába sorolt öt régió közül a nyugat-ukrajnai Rivne megyében javult a járványhelyzet, így elsőként kikerülhet ebből a besorolásból. Meggyőződését fejezte ki, hogy hamarosan a nyugati országrészben vörös kategóriában lévő Kárpátalja és Ivano-Frankivszk megye is az enyhébb fertőzöttséget jelző besorolásba kerül. Beszámolt arról, hogy jelenleg 26 052 koronavírusos beteg szorul kórházi kezelésre az országban, miközben a számukra elkülönített ágyak száma 72 887.
A diagnosztizált fertőzöttek száma Ukrajnában péntekre 34 938-cal 4 672 198-ra, az elhunytaké 282-vel 104 106-ra, az aktív betegeké pedig több mint 5400-zal 672 083-ra emelkedett. Az elmúlt napon 3323 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

Forrás: mti.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei