Fitness gyerekeknek (videó)

Fitness gyerekeknek (videó)

21:21 Március 11, 2022

Közélet 1492 2 хвилини

Egy kis tornaóra, csepp gimnasztika, könnyű akrobatika. Az eredmény pedig: egészséges mozgás és boldog mosoly a gyerekek arcán.

Emília épphogy betöltötte a második életévét. Kijevből érkezett húgával és édesanyjával, aki egyből foglalkozást keresett gyermekei számára, hogy mielőbb visszatérhessenek a megszokott életvitelhez.

Rendkívül fontos, hogy a gyermekek fizikai fejlődése ne károsodjon.

Mind a felnőttek, mind a gyermekek nagyon értékelik a sok segítséget, melyet itt a háborúból menekültek számára nyújtanak. Borzalommal emlékeznek vissza arra, amit át kellett élniük. Olga a három éves Mikita fiával érkezett Harkivból, elmondása szerint a szinte a pokolból. Pincékben vagy ágy alatt aludtak. Villany, víz és élelem vásárlási lehetőség nélkül. A biztonságos helyre való utazás sem volt egyszerű.

A gyerekek is próbálnak megnyugodni. Ezek a foglalkozások segítenek elvonni a figyelmüket a kütyüktől, kis mozgásra késztetik őket, lehetőséget adnak a beszélgetésre. A sors iróniája, hogy éppen a háború hozta közelebb és egyesítette az embereket.

Alexandra Vakarova hetente két alkalommal szeretne gimnasztikát oktatni. A gyerekeket korcsoportokba osztaná koruk és fizikai felkészültségük szerint, hogy a foglalkozások a legjobb eredményeket hozzák. Az edzésen mind a menekült, mind a helyi gyerekek is részt vehetnek.

Bár a gyerekek sokan voltak és különböző korosztályhoz tartoztak, az első foglalkozás sikeresnek mondható.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei