Vízipisztollyal „fegyverzik fel” vendégeiket Velencében

Vízipisztollyal „fegyverzik fel” vendégeiket Velencében

21:55 Március 25, 2022

Közélet 2541 4 хвилини

 „Amint feláll egy vendég az asztaltól, tíz-tizenöt galamb és sirály csap le az ott maradt ételekre, összetörve üvegpoharakat, tányérokat, és egyéb károkat okozva” – mondta el a Corriere del Veneto című regionális lapnak az egyik történelmi szálloda, a Gritti Palace igazgatója, Paolo Lorenzoni, aki szerint már nem egyszer fordult elő, hogy a szálloda kárpótolni kényszerült a vendégeket a veszendőbe ment fogásokért vagy a foltokért a ruhájukon.

Gyakran érkezik hír olyan esetekről is, amikor a madarak a teraszon étkező vendégek vagy a Szent Márk téren sétálók kezéből ragadják ki az ennivalót, akár a fagyit. Az ott élő velenceiek is torkig vannak a rabló madarakkal.

A velencei szállodák már évek óta próbálkoznak különféle ötletekkel, most leginkább a vízipisztoly látszik beválni. Paolo Lorenzoni kiemelte: A vízipisztoly működik. Mihelyst a galambok meglátják, elmenekülnek.

Az igazgató szerint a madarakat a narancsszín riasztja el, ezért narancssárga vízipisztolyokat szereztek be vendégeik számára. Mint mondta, szinte nincs is szükség a vízipisztoly használatára, még arra sem, hogy a vendégek kézbe vegyék, elég, ha ott tartják maguk mellett az asztalon, a galambok már a puszta látványára elmenekülnek – hozta le a hírt az MTI.

Sólymokat is bevetnek

A galambok okozta probléma olyan komoly, hogy a velencei szállodák szövetsége, az AVA a héten külön tanácskozáson vitatta meg a védekezés lehetőségeit.

Vannak szállodák, amelyek sólymokkal űzik el a galambokat és a sirályokat, a Gritti Palace-ba például hetente kétszer hívnak solymászt, aki két ragadozómadarat, egy alacsonyabban és egy magasabban repülő sólymot vet be a turistákon élősködő galambok, sirályok ellen.

A módszer nagyon hatékony, csakhogy a solymászok szolgáltatásai drágák, egy évre harmincezer euróba kerülnek.

A gyerekek által olyannyira kedvelt és sokat fényképezett galambok és sirályok az egyik legnagyobb problémát jelentik a szállodások, vendéglősök és mindazok számára, akik a szabadban étkeznek – állapította meg Enrico Mazzocco, a vízipisztolyos megoldást ugyancsak alkalmazó Hotel Monaco&Grand Canal igazgatója, aki szerint a madarak bizonyos évszakokban különösen agresszívak és sok kárt okoznak.

A madarak higiéniai, közegészségügyi, környezeti és műemlékvédelmi problémát is jelentenek – mutatott rá Francesco Boemo szakértő, a témában tartott szeminárium szervezője, és hozzátette: a védett sirályokat és galambokat az érintettek csak kíméletes eszközökkel űzhetik el, a vízipisztolyon és a sólyommal való fenyegetésen kívül például különleges hanghatásokkal vagy olyan speciális szagokkal, amelyeket az emberek nem éreznek.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei