Az EU új platformot hoz létre az ukrajnai menekülthullám koordinálására

Az EU új platformot hoz létre az ukrajnai menekülthullám koordinálására

12:05 Március 29, 2022

Közélet 2224 3 хвилини

Українська

Az Európai Unió belügyminiszterei soron kívüli tanácskozásukon új uniós platform létrehozásáról állapodtak meg az ukrajnai menekülthullám koordinálására, illetve az Európai Unióba érkezett menekültek közös nyilvántartására – közölte az uniós belügyi biztos Brüsszelben.

Ylva Johansson, a Védelmi Tanács ülését követően tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az új uniós platform lehetővé teszi az európai kormányok számára, hogy információkat cseréljenek az Ukrajnából érkező menekülthullámmal kapcsolatban azért, hogy összehangoltan biztosítsák az érkezettek számára a hozzáférést az EU ideiglenes védelmezési rendszeréhez.

A platform összehangolja a tagállamok által hozott intézkedéseket a menekültek országok közötti mozgásának megkönnyítésére, segíti a befogadó-rendszerek fejlesztését és az ellátás folyamatosságát – közölte az uniós biztos.

„Az intézkedés összehangolja az Unió erőfeszítéseit, hogy a menekülteket a legjobb körülmények között fogadhassák a tagállamok” – fogalmazott.

Johansson közölte azt is: a tagországok belügyminiszterei megállapodtak abban, hogy közös tervezetet dolgoznak ki az embercsempészet felszámolására, hogy ezzel is védjék az ukrajnai háború elől menekülőket a kizsákmányolás kockázatától. A stratégia célja, hogy már Ukrajna területén, illetve a határátlépést követően tájékoztassák az érkezőket a lehetőségekről, köztük a menekültügyi eljárások menetéről. Szoros összeköttetést fognak létrehozni az illetékes tagállami hatóságok között az embercsempészek áldozatainak azonosítására, illetve erre vonatkozó képzésben részesítik a határőröket.

A szakminiszterek megállapodtak továbbá az Ukrajnából felnőtt kísérő nélkül érkezett gyermekek fogadásának összehangolásáról is. Már folyamatban van a kiskorúak tagállamok közötti áthelyezésére és nyilvántartására vonatkozó tervek előkészítése, amelyek szem előtt tartják a családegyesítés lehetőségét is.

A tagországok megállapodtak abban is, hogy nemzeti készenléti terveket készítenek a közép- és hosszútávú szükségletek kezelésére, figyelembe véve a háború elhúzódásával a menekülthullám esetleges növekedését is – tette hozzá.

Johansson végezetül közölte: az Európai Bizottság arra kérte a tagállamokat, hogy biztosítsák az uniós szankciók teljes körű alkalmazását az orosz és fehérorosz állampolgárokkal és szervezetekkel szemben.

Forrás: infostart.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei