karpat.in.ua

II. Rákóczi Ferencet méltatták Visken

Március 29-én II. Rákóczi Ferencre születésének 346. évfordulója alkalmából csendes koszorúzással emlékeztek a fejedelemre, valamint az által vezetett szabadságharcban elesett 42 viski férfira. Az esemény során elhelyezték a Gergely István csetfalvai fafaragó művész által felújított kopjafát.

A tizenkilenc évvel ezelőtt állított emlékművet a viski Balázs István fafaragó művész készítette, amely az idők múlásával sajnos rossz állapotba került. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Felső-Tisza-vidéki Alapszervezete és a KMKSZ Viski Alapszervezet közös felkérésére készült el az emlékmű rekonstruálása. A csöndes koszorúzás alkalmával az emlékmű a református templomkert külső erődfalánál lett elhelyezve.

Szabó Gabriella, a KMKSZ Viski Alapszervezetének elnöke elmondta: „Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz is, hogy a kopjafa megfelelő alapokkal állja ki az idők próbáját, hiszen erről a helyi viski férfiak gondoskodtak. Szeretnénk ezzel az emlékművel méltó emléket állítani Rákóczi Ferenc fejedelemnek és az egykori 42 hősi halált halt viski férfinak” – fogalmazott az elnök.

(ev/Kárpátalja hetilap)