Elmarad az egyházfők találkozója

Elmarad az egyházfők találkozója

11:10 Április 23, 2022

Közélet 1005 2 хвилини

Elmarad Ferenc pápa és Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház vezetőjének júniusra tervezett, jeruzsálemi találkozója. A hírt maga a katolikus egyházfő közölte helyi idő szerint csütörtökön a La Nación című argentin napilappal.

Ferenc pápa az interjúban sajnálatát fejezte ki a döntés miatt, de azt mondta, hogy vatikáni diplomaták szerint egy ilyen találkozó a jelenlegi helyzetben „sok bonyodalmat okozhat”.

A Reuters hírügynökség a múlt héten számolt be arról, hogy a Vatikán fontolgatja Ferenc pápa júniusi, libanoni látogatásának egynapos meghosszabbítását, hogy az egyházfő június 14-én Jeruzsálemben találkozhasson a pátriárkával.

Ez lett volna a pápa és a pátriárka második találkozója.

Először Kubában beszéltek személyesen egymással 2016-ban, s ez a találkozó volt az első alkalom, hogy a római katolikus egyház feje és az orosz ortodox egyház vezetője találkozott egymással az 1054-ben bekövetkezett nagy nyugati egyházszakadás óta.

Kirill korábban teljes támogatásáról biztosította Oroszország Ukrajna ellen indított offenzíváját, álláspontja pedig világszerte megosztotta az ortodox egyházközösségeket.

Ferenc pápa ezzel szemben több alkalommal bírálta Moszkvát és Vlagyimir Putyin orosz elnököt a háború miatt, amelyet agressziónak és inváziónak nevezett, s többször felszólalt a civileket ért szörnyűségek ellen.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei